Nos belevágva a közepébe, azzal indítanám ezt a kis beszámolót, hogy ez  volt az a horgásznap, amelyet ha elmesélnek, nem, vagy csak fenntartásokkal hiszek el. A horgászember hajlamos felnagyítani tetteit, több és nagyobb halat bevallani, és színesebben elmesélni a horgásztörténeteket, a közönség szórakoztatására. Ebben az esetben higyjetek nekem, a sztori az utolsó szóig igaz. Hozzáteszem, utólag és leírva bizonyos, hogy nem kapjátok majd vissza annak a pecának a hangulatát, de megpróbálom elmesélni életünk egyik legjobb, legizgalmasabb és legeredményesebb horgászatának történetét.

 

Szerző: TSK

12 komment

Mikor még Pécshez kötött a munkám, hetente kellett lejárnom Baranya megyének egy elhagyott szegletébe. Szinte már „isten háta mögött 2 lépéssel”, a Dráva árvízi gátja mentén. Ez a vadregényes hely a Dráva közvetlen közelében található meg Vajszlótól alig 10 km-re, a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal közvetlenül határos területen.

 

 o</:-)>

Kovácszénája ReLoaded

2010.06.27. 11:49

 stokingz: 20100612093Kovácszánája mindíg vonzza az embert. Bár a bédára terveztük az idei túránkat, ezt az árvíz megakadályozta, így egyből jött az ötlet, ismételjük meg a tavalyit. Összebeszéltünk tehát és bár nem tisztán a tavalyi felállásban(Acó nem volt, Miki, és Balázs betársult), de szombat hajnalban már a tóparton talált minket a felkelő nap. Előtte persze készülődés ötletelés ahogy szokott, kukoricafőzés, etetőanyag gyártás, sörözés....

Szerző: TSK

1 komment

Budapesti zöld: Háros

2010.04.24. 08:29

stokingz: 20100418016

Régóta érett már hogy rááljak a helyi vizekre, de eddig csak egy város közepi rövid téli pergetés jött össze. Múlt hétvégén csalfán, Tibik nélkül indultam neki, és nem kis meglepetés ért, amikor ráleltem erre a helyre. Állíthatom, vidékhez szokott Tibor barátaim is rácsodálkoznának...

Szerző: TSK

4 komment

Pogány végre jóidőben

2010.04.17. 15:16

Társak híján egyedül vágtam neki ezúttal a szerintem csodás pogányi tónak. No nem azért, mert nem szeret senki (bízom benne), hanem mindenki elfoglalt. Márk "Tibi" jött volna, de nemrég váltott éves jegyet Malomvölgy 1-re, nekem meg Pogányba húz a jegyem. Egyikünk sem akarta elhagyni a haza pályát így csak telefonon tartottuk a kapcsolatot.

 

 

Szerző: Aco

1 komment

Hosszúra nyúlt tervezgetés után - mikor végre emberi időben mind a ketten ráértünk Márkkal - ellátogattunk az ABSF nemrég nyílt kiskereskedelmi egységébe. Az üzlet a Nyugati elkerülő út 6-os út felőli részén (a konzumhölgyek utáni kereszteződés) a volt vízmű telephelyen van.

 

 

Szerző: Aco

1 komment

Szeles Szőke

2010.04.04. 11:45

stokingz: 20100320005

Sokáig húzódott az első Tibipeca, már majdnem kimentünk, amikor újra leesett a hó. A szokásos görcsönyi helyszín is megváltozott, így sajnos nem mondható hagyományosnak a késői évkezdés. Jómagam meg kell fontoljam, mikor indulok meg a fővárosból, hiszen az utazással megsokszorozódtak a költségeim, így igyekszem olyan napon lejutni a Tibikhez pecázni, hogy az kellemes legyen, és minden tökéletesen működhessen. Ez ugye később tönkretehető, ha például, mint előző cikkemben meséltem, öbbet iszunk a kelleténél, de más tényezők is belerondíthatnak az eltervezett hibátlan horgászélménybe.

Szerző: TSK

5 komment

Halat öltem

2010.03.15. 09:36

stokingz: 06-09-09 1419

-=Megtaláltam a fotókat, így érdemesnek tartom ezekkel kiegészítve újra publikálni ezt a remek élményt(a fotók nagyíthatók)=- 

A főcím olvastán a C&R kollégák most szívükhöz kapnak, pedig igen halat öltem, nem is egyet. Rögtön kettőt. És a Márk is megtette. Elvetemült gyilkosok vagyunk, és egyáltalán nem szégyelljük magunkat! Ha lehet újra megtesszük...Olvassátok vérengzésünk történetét.

Szerző: TSK

2 komment

Breaking NEWS!!!!

2010.01.31. 19:46

Breaking NEWS!!!

Márk híres médiasztár lett, csukájával bekerült a Magyar Horgász rekordlistájára. Gratulálunk neki, és persze magunknak, hisz a csapat magáénak érzi a sikert. 


 

Szerző: TSK

5 komment

Uborkaszezoni időkben gyakran megindul a horgászember képzelet a szép emlékek irányába. Mivel ínséges idők vannak ebben a hidegben, inkább készülünk az első pecákra. Így történt ez a mostani hétvégén is, amikor hazalátogattam szeretett szülővárosomba, és Tibiékkel alkohol bevitel segítségével edzettük télen elpuhult testünket és szellemünket, hogy később megálljuk a helyünket a parton is. Természetesen a horgászat volt a fő téma, és előkerültek a régi szép és kevésbé szép történetek. Így jött elő emez is... 

Szerző: TSK

3 komment

 

 

A wobblerek megszámlálhatatlan színben, alakban és méretben készülnek. Ahol az egyik nem válik be, a másik eredményes lehet. Csomók nélkül. A wobblerek műanyagból, fából vagy fémből készültműcsalik. Mindig megőrzik vízszintes helyzetüket, imbolyognak vagy fel-felugranak a vízen – másképp viselkednek, mint a saját tengelyük körül forgó, vagy felugráló körforgó és támolygó villantók. Általában egy darabból állnak, de vannak többrészes wobblerek is, amelyek mozgása határozottabb és jellegzetesebb. A wobblerek többsége beteg vagy sérült kishalat utánoz. Némelyik élénk színűre festett wobbler semmi konkrét élőlényre nem hasonlít, egyszerűen ösztönös támadást kell kiprovokálnia, de léteznek békák és egerek élethű másolatai is.

 

Horgászbörze újpest

2010.01.07. 12:30

 Horgászbörze - Használt horgászcikk vásár

2010 Február 07. (vasárnap) 9-12 óráig

Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház

Cím : Budapest IV. kerület István út 17-19.

A 3 metró végállomásánál, Újpest központban, a Polgármesteri Hivatallal szemben.

Információ és Eladói asztalfoglalás:

Juhász Attila Tel: 06-30/24-00-213

 

Sebfertőtlenítő halaknak avagy hogyan húznak ki a zsebünkből több ezret pár száz forintos dologért és mi is lakozik az egész mögött ! Először is leszegezném hogy amit a horgászboltok árulnak sebfertőtlenítőket jók és hasznos dolgok, használja mindenki úgy ahogy kedve tartja….

Szerző: TSK

2 komment

Kedves olvasóink, és Tibik!

Megragadom az alkalmat, és elbúcsúzom itt is ettől az évtől. Remélem mindenkinek jutott annyi horgászélmény, amennyivel kibírta a telet. Bár szerencsés időjárás volt, akár ki sem kellett hagyni. Nekem sajnos az őszi-téli időszak horgászat szempontjából szerényre sikerült. Mivel székhelyemet átköltöztettem székesfővárosunkba, a beilleszkedés, költözködés, sajnos elvette az időm nagy részét, így horgászatra alig maradt időm. Nade majd jövőre. Hiszen a környék bővelkedik a jó vizekben, nekem meg már viszket is a tenyerem, hogy rápályázzak a Duna márnáira, menyhalaira, süllőire, a környező csatornák pontyaira, amúrjaira, dévérjeire, csukáira. Sajnos Tibi barátaimtól földrajzilag elszakadtam, de remélem ez mégjobban összehoz minket, és még értékesebbé teszi majd azt a páralkalmat, amikor együtt lógathatunk. Érdekes kihívásoknak nézek elébe, bele kell tanulnom a folyami horgászat rejtelmeibe, ami számomra teljesen ismeretlen terep. A kapcsolatokat már felvettem, lesz kivel mennem, amint kiváltom az államit, remélem a parton talál a január. Addig is ábrándozzunk az eljövendő pecákról, és fogyasszuk a halat gyakran...

 

Boldog újévet 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HO-HO-HO-HOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!! :)

Márk

Horgászviccek (Halmánia)

2009.09.29. 12:50


Teljes méretű kép megtekintése
 
Mivel sajnos horgászni nem jutottam el az elmúlt héten, node ezen a héten becserkésszök a majláthi tavat, sajnos csak mellék bejegyzéseim vannak. Itt van például ez is, a halmániáról, olvassátok, mulassatok...

Miért nem írunk?

2009.08.21. 18:46

Sziasztok!

Gondolom észrevettétek hogy a nyári szezonban, a korábban relatíve gyakori írásaink megfogyatkoztak. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy jómagam nem tudok kimenni pecázni, mert keveset vagyok otthon. Márkó meg Acó meg nem írták meg a saját történeteiket. Nekem az utóbbi két hétben két betlis sztorim lenne, ezeket nem tartom érdemesnek képernyőre vetni, ám Márknak több eredményes estéje volt, amit remélhetőleg mielébb elénk vog tárni. Tegnap kint voltunk amúgy görcsönyben. Jómagam az amúrt céloztam, és egy jó ideje erjesztett kukoricával próbálkoztam. Hiába. Sajnos a várt kapás nem jött be. Később átálltam afrikaira, de sajnos már későn. Márk fogott két afrikait, egy kilóst és egy kettőfelest, de este 11 után minden beállt, az egész tavon mozdítás sem volt. A nádszélről érdekes csobbanásokat, buffogásokat hallottunk, gyanítottuk, hoyg egy szürke ólálkodik és azért nem jön a hal, de amikor megtudtuk, hogy senki nem fogott, elvetettük az elvet. Ki tudja. Mindenesetre meglepő. Sebaj, két hét múlva ugyanitt...

Ötkor feladtuk. Meglepetésként ért azonban, hogy már nagyon hűvösek az éjszakák, meglehetősen lehűlt a levegő hajnalra.

 

Várjuk Márk cikkeit...

 

Üdv: Stoki

Afronéger Szénáján

2009.07.12. 12:39

A Kovácsszénájai tóba 2009. június 16.-án 573 kg súlyban afrikai harcsa telepítés történt. A halak 2-3 kg átlagsúlyúak, de akad 4-5 kg-os egyed is. A halakra telepítés után azonnal lehet horgászni, tilalom nincs rá.

Sziasztok, kicsit késve írom meg a kedd éjjeli mislenyi peca sztoriját, de javában zajlanak az érettségi vizsgák és nekünk, mint bizottságnak rengeteg feladat jut.  Így ez a mostani élménybeszámoló sem lesz túl szószátyár, pár sorban azért leírom, mi történt aznap éjjel.

Szerző: TSK

2 komment

Holnap Misleny

2009.06.15. 18:03

Sziasztok!

Rég jelentkeztem, ez nagyrészt azért történhetett így, mert nem sok időm volt a pecával foglalkozni. A múltkor törött botomat is csak most vittem be cserére. Ám lassan itt a szünidő, már csak az érettségik vannak vissza, lazul a nadrágszíj és szerencsére mostantól sokkal több időm lesz a halakat kergetni. Holnap fel is kerekedünk, és megtámadjuk a rég nem látott mislenyi tavat. Már főzöm a kukoricát. Vaníliás és mandulás ízesítésben tálaljuk holnap Márkkal. Terv szerint este hét körül megyünk ki, és kihasználjuk a hétköznapi éjszaka nyugalmát. Remény szerint megint sikerrel járunk. A célhal: Amúr, ponty és afrikai harcsa. Persze az sem baj, ha más jön. Mi mindent megteszünk. A beszámolót szerdán délelőtt olvashatjátok majd. Addig is kitartás, és görbüljön annak, aki megteheti hogy elmegy pecázni.

Stoki

Szerző: TSK

2 komment

Kedves olvasó!

Méltán merül fel benned a kérdés, kik is ezek a Tibik? Hol horgásznak, mióta, mivel és miért? Erről mesélünk most neked.

Nos Tibik cspata egy baráti társaságból áll, akik egy ideje nagyrészt együtt kergetik a halakat. Székhelyünk Pécs szép városa, így nagyrészt a környéken horgászunk, a helyi tavakat látogatjuk. Van köztünk aki gyerekkora óta horgászik és van aki nem is olyan régen kezdte pikkelyes barátaink üzelmét. Ami közös, az a természet, a víz és a halfogás örömének szeretete. Ez nem egy amolyan "bojlis team" akik versenyekre járnak és a legmenőb cuccokkal nyomják. Mi "hobbihorgászok" vagyunk, és ezt büszkén vállaljuk, de amikor időnk adódik kilátogatunk a vízpartra akár együtt, akár külön, és aprítjuk kedvenc vizeink pikkelyes népét. Tervezünk, tanuljuk a természetet és rengeteg örömet találunk ebben a csodás sportban.  A csapat tagjai Acó papa, Fehérke, Márk és jómagam Stoki. Rólunk olvashattok egy kis bemutatkozást az alábbiakban. És hogy miért Tibik? A cikk végén erre is fény derül...

 

Szerző: TSK

4 komment

Fronthatás Görcsönyben

2009.05.27. 16:29

Kihasználva a héten talán utoljára jelenlevő jóidőt, kedden megcéloztuk a Görcsönyi tavat. Egész korai indulást terveztünk Fehérkével alias Tibi, mert előre jelezte, hogy csak délelőtt ér rá. Némi elalvásból fakadó (Tibi) 5-10 perces késlekedéssel elfoglaltuk helyünket a halőrház oldalán lévő erdősáv oltalma alatt. Fő célhalunk ezúttal az afrikai harcsa volt, ezért ennek megfelelően mindketten a szokott finomszerelékhez képest erősebbet raktunk össze. Ezúttal Tibi biztosította a halaknak való étket, jelesül csirkemájat, juhbeles virslit, pulykamell sonkát és egy adag berki gilisztát. A főhal mellett természetesen a ponty is szerepelt kiszemelt áldozataink között.

Szerző: Aco

3 komment

A hétvégén volt szerencsénk résztvenni Kedves barátom Tamás meghívására a Kadarkút melletti Alerán horgásztóra, ahonnan sok kellemes élménnyel, és remek fogással tértünk haza megfáradtan, ám büszkén, és örömmel, hogy az ország horgásztavainak egy újabb gyöngyszemét fedezhettük fel.

 

Hajnali ötkor már úton voltunk Kadarkút felé, és tervezgettük, hogy is fogjuk majd ki a tó összes halát. Előzetes információk alapján sok és nagy hal van, így jó eséllyel indulunk neki. Előző este már megfőztük a szárazkukoricát, ami az etetésünk fő stratégiája volt, így erre alapozva terveztük a pecát, Célhalunk a Ponty és az Amúr volt. Utóbbiból betliztünk, de a maradék fogás kárpótolt.

Szerző: TSK

4 komment

Rengeteg oka lehet, ha egy orvos páciensének a következő receptet írja fel: Horgászat hetente háromszor véli Axel Hoberg, a Német Természetgyógyász Szövetség tagja.

A pontyhorgászat jelenéről szóló vicces írást olvashatjátok az alábbiakban. Az iróniát nem nélkülöző cikkben képet kaphatunk hova tart a horgászat, és mennyire messze került az ember és természet kölcsönhatásától. Hi-tech, kutatás, elektronika... Hol van már a hagyományos horgászat...A cikk a Halmánián jelent meg.

A Dráva folyóba 5000 db előnevelt süllő ivadékot (3-4 cm nagyságúak) helyeztünk ki a Fekete-víz új toroknál. Ugyancsak süllő előnevelt ivadék került a Pécsi tóba is 11000 db mennyiségben, a Laterum alatti részen. A kis süllők a kihelyezett vizekben már ragadozó életmódot folytatnak, megfelelő táplálékhal, mellett tudnak felnőni, hiszen a keszegfélék ivadékai már kikeltek.

Forrás: Horgászegyesületek Baranya Megyei Szövetsége

Alerán horgásztó

2009.05.12. 19:45

Sziasztok tibik!

Az MFTT (Mit Fogtá Tibi Team) hétvégére meghívást kapott a Kadarkút melletti Alerán magántóra. Kiváncsian várjuk az ottani történéseket. Addig is kukkantsátok meg a horgásztó remekbeszabott weblapját. 

Stoki

Képtár megnyitásaA Kovácsszénájai tóba az idei évben eddig 5 000 kg kárász, 6 100 kg ponty, 533 kg csuka, 633 kg dévér és 5 000 db csuka ivadék lett kihelyezve. Ezen felül a tóba nagy testű pontyok és harcsák is telepítésre kerültek, ezeket műanyag jellel láttuk el, a kopoltyú fedőlemezen és a hátúszó alatt.

Aki a tavon jelölt halat fog, és kíméletes bánásmód mellett élő állapotban a halőrháznál bemutatja, 1 db napos engedélyt (2 100 Ft értékben), és 1 000 Ft értékű vásálási utalványt kap a Hobby Horgászcentrum felajánlásával. A jelölt halakat ezt követően vissza kell helyezni a tóba!

Az akció visszavonásig érvényes.

 

Forrás: Horgászegyesületek Baranya Megyei Szövetsége

Hát akkor etessünk...

2009.05.09. 09:42

Stoki kérte hogy vessem billentyűzetre az etetés témakörről a gondolataimat. Legyen...bár nem tartozom azok közé akik "szofisztikált" precíz etetők lennének. Fanatikus úszós horgász lévén általában nem horgászom túl nagy távolságra a parttól, inkább keresem a bedőlt fákat, a felszínen is észrevehető mozgásokat. Ráadásul cserkelő pecát űzök (egyesek szerint ez annnyit jelent hogy nem tudok megülni a seggemen...), így sokszor egyáltalán nem etetek. Egy csendesebb, szélmentes napon sokszor nagyon könnyű észrevenni a pontyok tartózkodási helyét. Túrások, burványok, nádmozgás, bedőlt fa ágának löködése... Ezek számomra olyan izgalmas jelek, amik folyton mozgásra kényszerítenek.

Afrikai görcsönyben!!!!

2009.05.08. 10:05

Egy gyors hír, bár nem mai, de a hétvége előtt még számíthat. Görcsönyben már bent vannak az afrikai harcsák. Irány négerezni komák...

Stoki

"Csak egy gyors kérdés....ugye nem az első telepítésre gondolsz, mert azok mind egy szálig kipusztultak a lehülés miatt! Én úgy tudom hogy most fognak a napokban új adagot beletenni, addig sovi."

Így aztán várjunk még vele ! :D

Szerző: TSK

1 komment

Az Etetésről

2009.05.07. 11:25

A horgászat kardinális kérdése a jó etetés. Hely pontos megetetése, annak meghorgászása, az etetőanyag kiválasztása a helyhez, és az évszakhoz mérten döntően befolyásolja a horgászat eredményességét. Mivel én bevallom az etetés technikáiban gyenge vagyok, de szeretnék fejlődni, úgy döntöttem, tanácsért folyamodok ezügyben. Mondjátok el ti, mikor, mivel, hogyan, hova etettek, és ezeket fogom publikálni. Ha van ötleted, vagy javaslatod, kérlek kommentben fogalmazd meg, és én hozzáfűzöm majd a cikkhez. Reményeim szerint egy rövid idő alatt átfogó képet kapunk majd az etetési technikákról, és ez fejlődésünkre szolgál majd. Ha meghozza a várt eredményt, akkor több témakörben tartunk majd ilyen eszmecserét.

Voltunk "szénáján"

2009.05.04. 11:46

Sokat gondolkodtam hogy mit fogok írni egy ilyen nap után. Eszembe jutott, hogy a blog címét megváltoztatom "mit nem fogtá' Tibi"-re, Vagy "Béna horgászok blogjára", de közben mióta lecsillapodtam a körülményeken, rá kell jöjjek, hogy annak ellenére, hogy nemes halat nem fogtunk nagyon is szép, és eseménydús napon vagyunk túl.

Azt már az elején konstatáltuk, hogy a természeti környezet csodálatos. Nem tudok betelni a látvánnyal. Mondhatnám, hogy már csak ezért érdemes volt kijönni, de az úgy hangzana, mintha mentegetőznénk az eredmények miatt. Mindamellett, hogy persze nagyon szerettünk volna pár pontyot, vagy a sokat emlegetett 3-4 kilós dévérek közül egyet kiterelgetni a partra, rá kell jöjjek, hogy a horgászat számomra nem csak a halfogásról szól. Hangozhat ez most mentegetőzésnek is, hogy mondja ezt az aki nem eredményes, de ez nincs így. Szerencsére sok szép fogást tudhatok a hátam mögött, hogy visszanyúlva ezekhez önbizalmat meríthessek belőle, és mondhassam, vannak ilyen napok is. Sajnos amennyire a tavalyi tavasz elkényeztetett bennünket, az idei annyira mostohán bánik velünk.

Megyünk "Szénájára"!

2009.05.02. 09:38

Holnap több mint egy év után kilátogatunk Kovácsszénájára. A tavat az elmúlt evben komoly mérgezés súlytotta, a halállományának jó része sajnos elpusztult. Az idei évadra komoly telepítésekkel igyekszenek pótolni, de sajos kapitális halakra nem naogy számíthatunk. Kíváncsian várom, hogy mit hoz egy ilyen friss tó meghorgászása. A következő sorokban a felkészülés során felmerült gondolatokat osztom meg veletek, így készülök én horgászni...

Akinek van kedve, a kommentben tegye hozzá ötleteit, tapasztalatait, hátha a ti tippeitek alapján fognám meg életem halát...

A dicső horgásztettek megéneklése természetesen mindannapos dolog, de van az úgy, amikor az egyszeri horgász nagy reményekkel indul neki a partra, és a nap végéig türelmetlenül várja azt a bizonyos, mindent feledtető kapást, ámde az nem jelentkezik. Ilyenkor, és persze közben az ember fia azon járatja szürkeállományát, hogy hol hibázott. Hol hibáztunk vasárnap? Ki tudja, de egy eszmefuttatást megér, már csak azért is, hátha közben megoldódik a probléma és következő alkalommal elébe megyünk a kapástalanságnak. Nézzük tehát csúfos bukásunk történetét...

Nagyszombat Görcsönyben

2009.04.18. 11:54

Sokáig tartott az a fránya hideg tél, és nagyon nagy tempóban érkezett utána tavasz. Éppen ennek, és horgászat elvonási tüneteimnek köszönhetően áprilisban már 6 alkalommal mentem ki lógatni, kisebb-nagyobb sikerekkel (Duna, Kozármisleny, Görcsöny, Kővágószőlős...). Feleségem igen bölcs és okos nő, pontosan tudta hogy nem érdemes megpróbálni visszatartani ha mehetnékem van, mert akkor csak a fancsali képemet bámulhatja egész nap, és a vége úgyis peca lesz! De azért bevallom amikor Lipi barátom felhívott hogy megint menjünk, ráadásul Nagyszombaton...hááát, nem tudtam hogyan fogom beadni neki! Végül erőt vettem magamon, eléálltam és kerek-perec megmondtam hogy megyek és kész. Előre lealkudtam a dolgot magammal és megígértem hogy csak délig maradok, így belement. Legalább nem vagyok láb alatt a takarítás közben...

Remek hírt közölhetek kedves horgásztársak. Pogányban bevezették a kedvezményes sporthorgász jegyet, a Catch & release szellemében. Mondhatom, hogy magam is szószólója, sőt ötletgazdája vagyok a kezdeményezésnek, így a vezetőség döntését nagy örömmel üdvözöltem.  Vasárnap be is támadunk. Íme a hivatalos közlemény:

HALMÁNIA!

2009.04.17. 10:06

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a halmánia horgászportált. Tartalmas, színes cikkek, beszámolók, módszerek olvashatók itt. Lessétek meg mielőbb!

 

Stoki

"Feherhaz 2009.04.16. 23:41:27

Kiigazítást szeretnék tenni a fent írtakhoz. A fogás 4 potyka és 2 amúr volt részemről, Lipi barátom pedig 3 pontyot tett hozzá a napi adaghoz. Mindezt délelőtt 7 óra és fél 10 között, ugyanis utána telepítés érkezett, ami miatt a gát melletti helyünkön abba kellett hagyni a pecát...
Mindet egy szem saját főzésű (kicsit szétnyílt) fűzött kukoricával fogtuk.
Folyt köv."

 

F.P. Barátunk alias Tibi, állítása szerint erősen megindult a görcsönyi élet. Időmilliomos barátunk egy hétköznapon támadta ba a fentnevezett egységet, és remek fogási eredményről számolt be. A zsákmányolt halak összetétele a következőképp alakult:

3db-amúr 3kg átlagsúlyban

3db-ponty 2-3 kg között

A fogások matchbottal, nádszélen lettek abszolválva. Mély gratulációink mellett természetesen utáljuk őt. Részletesebb beszámoló később.

(A görcsönyi tóról szóló írásom frissült. Lásd lejjebb)

Stoki

Szerző: TSK

1 komment

Görcsöny

2009.04.07. 22:48

 

Essék hát szó a Görcsönyi tóról, mint a környék szintén közkedvelt horgástvizéről.

A görcsönyi tavat szintén elég gyakran támadjuk, de a legvonzóbb tulajdonsága az, hogy ez a tó nyit legkorábban a környéken. Rögtön az olvadást követően lehet rajta pecázni. Megesett, hogy a tó egy részét még jég fedte, de mi már szórtunk. Ehhez kötődik az egyik kedves hagyományunk is, miszerint mi fogjuk a tó első pontyát minden évben. Jelentem idén is sikerült, melynek fotóját lentebbi hivatkozásban láthatjátok. Mi a tavat a tél végi horgászmódszerek, extra finom szereklékek, téli etetőanyagok tesztelésére látogatjuk leginkább.

A Malomvölgyi kettes

2009.04.07. 18:16

Pécs közvetlen közelében, saját lakhelyemtől alig 15 perc sétára található tó, méltán Pécs egyik legkedveltebb horgászvize, egyrészt az előbb említett közelség miatt, másrészt a szépen karbantartott, parkosított környezet miatt, ami a horgászaton kívül más szabadidős tevékenységeknek is otthont ad, legyen az, kocogás, kerékpár vagy akár télen a korcsolyázás.

Kovácsszénája

2009.04.07. 11:09

A kovácsszénája tó pici szívem csücske, így amit írok elfogult lesz, de remélem így is sikerül némi képet adnom erről a gyöngyszemről.

Miért szeretjük pogányt?

2009.03.30. 15:02

A pogányi tavat márpedig szeretjük. És hogy miért? Nehéz ezt meghatározni. Egyrészt mert általában sokat fogunk. Ez köszönhető annak, hogy rengeteget telepítenek. Ja meg annak, hogy mi profin tudunk halat fogni. Már amikor. De amikor igen akkor nagyon, és ezt hirdetjük is hetedhét határban. Szeretjük azért is, mert szép a környezet. A völgyben lévő békés csendet és madárcsicsergést csak a körülöttünk ülő nyugdíjas kommandó rádiójából bömbölő Lionel Richie szám zavarja meg. Node sebaj, hisz kint vagyunk. Esik. Persze, idén mindig esik. Már az lenne a meglepő, ha nem esőben pecáznánk. És csak a szél fújná le a botot az ágasról. Merthogy az is fúj. Ilyenkor megfordul az ember fejében hogy minek is van itt. Mert halat persze nem fogunk. Már két órája ázunk, pedig mi a tóparton vagyunk, és nem fogunk semmit. Rossz helyre ültünk. Vagy tudatlanok vagyunk. Vagy mindkettő. De hal nincs. No nembaj. Laci bácsi ugyanolyan jókedvvel fogadott minket a reggel és mint mindig ellátott minket tanáccsal, ötlettel.

Szerző: TSK

1 komment

Mitfogtá' Tibi?

2009.03.26. 14:55

Idén még alig voltunk pecázni...de az első alkalommal már megvolt a ponty...Ez ni.

Acó papa hüledezett is, ráadásul leakadt egy vagy hármas. A Karcsik is jöttek no. Szép nap volt, kár hogy szarrá áztunk...

Persze a hülye fejű kép rólam készült és nem róla...

-S-

 

süti beállítások módosítása