A dicső horgásztettek megéneklése természetesen mindannapos dolog, de van az úgy, amikor az egyszeri horgász nagy reményekkel indul neki a partra, és a nap végéig türelmetlenül várja azt a bizonyos, mindent feledtető kapást, ámde az nem jelentkezik. Ilyenkor, és persze közben az ember fia azon járatja szürkeállományát, hogy hol hibázott. Hol hibáztunk vasárnap? Ki tudja, de egy eszmefuttatást megér, már csak azért is, hátha közben megoldódik a probléma és következő alkalommal elébe megyünk a kapástalanságnak. Nézzük tehát csúfos bukásunk történetét...

Temészetesen ha van rá mód, akkor megpróbáljuk a körülményekre fogni a dolgot, hiszen jobb érzés azt hinni, nem is mi hibáztunk, csak a természet babrált ki velünk. Tény, hogy vannak olyan napok, amikor a hal nem eszik. Ennek több oka lehet. Nézzük a nagyhírű szolunáris táblát, mit mond nekünk, kellett volna halat fognunk aznap, vagy sem? Április 19 vasárnap. Jó fogási esély. A fene megette! Akkor lehet hogy valamit mi rontottunk el. Fogjuk akkor a légnyomásra, vagy az időjárásra. Hmm. Hidegfront. Lehet hogy ez a baj, bár a légnyomás növekvőben, felhősödik az ég. Talán ez sem az. Oké. Rossz helyre ültünk. Na igen, tuti ez lesz az oka. Már egy hete kigondoltuk, hova ülünk, de mire odaértünk, mert Acó elfelejtette megvenni előző nap az élőt és reggel 6-kor még be kellett ugranunk Lacihoz a Fishmasterbe, a hely foglalt volt. CSak az az egy. De az nagyon.

-#&@#&@#& - mondjuk közös erővel, mert tudjuk hogy ezzel predesztinálva van aznapi sorsunk, miközben a fenti karakterek helyén természetesen annak az egyszeri paripának jó vérellátottsággal rendelkező genitáliájára gondolunk, melyet ilyen, nem várt esetekben emlegetni szokás művelt körökben.

Na sebaj, mi jó horgászok vagyunk. Ez tény így akárhol fogunk halat. Az eredeti terv az lett volna, hogy a tó túloldalán lévő öböl sekély részeit szórjuk meg, gondoltuk, van pár jó nádszél a környéken, és megdobjuk mi az öböl közepét, így ez is megteszi. Lecuccolunk tehát a kiszemelt hellyel szemközt. Ráadásul a parkolóhoz is közel van, nem kell sokat cipelni a rengeteg halat...Vagyis ez nem teljesen igaz, hisz sportjegyet vettünk, így halat nem is vihettünk volna ha van is. De nem volt. Jó döntés volt ez a félárú jegy. Üljünk le, szereljünk... Vagyis etessünk.

-Hova, Tibi?

-Ott az a klassz nádcsúcs, elé etetünk, jól megdobható, matchel rámegyünk...

És lőn, etetés, szerelés. Be a feedereket, kezdésnek saját főzésű mézes kukoricával, majd közben úszók súlyozása, spiccbot kinyitása, egyszóval reményekkel teli izgatott készülődés. Majd a feszült várakozás. Már dél van, és még semmi...

-Nem baj Tibi, múltkor is kettőkor jött a kapás.

És persze cserélgetünk a horgon mindent. -Kukorica, pellet, csonti, giliszta, majdhogynem a horgászszék is rákerült, csakhogy valami megkívánja. De semmi. Aztán Acó keszeget fog. majd 10 dekásat. kapitális.

-Na végre Tibi... mert ahol a keszeg, ott a ponty is. - mondja ő előző horgászatán leszűrt tapasztalatait megosztva, mint egy igazi sokat látott népi bölcs.

Na de a ponty nem jön. Pár kárszász a csonti kukorica kombóra. Szebb is gyengébb is. Az is valami. Persze közben a fogási eredményt erősítvén minden galiba megtörténik ami kényelmetlenné teszi a pecát. Gubanc, a parton lévő botokba beakadás, még a spiccbotom nyéltagját lezáró műanyag is eltört. Merthogy spiccboton sem volt semmi. Etettem egy kicsit az ötös vége alá, de egy kapás volt, az is valami akkora, hogy a horog nagy volt neki a csontival. Pedig elszórakoztam volna. Persze a szél az fújt. Vártuk az esőt is de az nem jött. Pedig már kezdtük megszokni, hogy mi esőben pecázunk idén. Szóval a szél fújt, és nekem úgy kiszáradt a kontaktlencsém, hogy nem láttam a könyneimtől, aztán már magától a lencsétől így nekem négykor egészségügyileg távoznom kellett, de őszinte leszek aznap nem bántam. Ha nincs ez a kis galiba ki kellett volna tartanom, hisz férfi nem adja fel, így azonban emelt fővel távozhattam a vesztett csata színhelyéről. Acó marad, ő majd megfogja.  A parkolóban összefutok Fehérkével. 

-Volt valami?

-Lószerszám!!!

-Sejtettem...- A bölcs...ki sem jött, csak sétálni a családdal. Jól tette... bárcsak én is...

Amikor 2 óra múlva Acót hívom, már úton van haza.

-Mit fogtá Tibi?

-Semmit Tibikém, semmit. - Na, legalább ő sem fogott semmit, nyugtázom és örülök hogy eljöttem.

Van az úgy hogy nem jón a hal, csak megy. Hogy hol rontottuk el? Ki tudja. A lényeg, hogy megpróbáltuk, mert ha nem megyünk ki egész hétvégén azon rágódunk, hogy otthon ülünk. Legközelebb megfogjuk, gondoljuk azonnal reménnyel telve, és a következő peca már el is kezdődött fejben...

Stoki

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.