Kovácsszénája

2009.04.07. 11:09

A kovácsszénája tó pici szívem csücske, így amit írok elfogult lesz, de remélem így is sikerül némi képet adnom erről a gyöngyszemről.


A tavat Abaliget felől kell megközelíteni, a falun túlhaladva (és a faluban található „gumitónál” véletlenül sem megállva) a falu után kb. két km-el jobbra fordulunk, majd párszáz méter kocsikázás után újra jobbra a bekötőúton. A pici falun áthaladva felmegyünk a gáton, és rögtön a szemünk elé tárul a Mecsek völgyei közt elterülő csodás kis tó. A parkoló mellett található a büfé és a halőrház. A büfében sok minden nincs, de néha kapható pióca, és persze sör, cigi, ami a pecához elengedhetetlen. Itt egyből döntés elé kényszerülünk, hogy a gáton keresztül a tó nyugati, vagy továbbhaladva a keleti partját válasszuk. Én lustaságom miatt eddig a keleti partot preferáltam, bár ha a tó végére szeretnénk eljutni azt így is jó negyedórás kutyagolás után tudjuk elérni. Mielőtt letelepszünk érdemes egy sétát tenni, hogy kiválasszuk a megfelelő helyet. Már a halőrház közelében is érdemes leülni, annak, aki nem szeret gyalogolni. Én általában tovább megyek kicsit az erdő felé, szeretem a csendes nyugodt helyeket. A tó déli része mélyebb, míg a befolyó közeledtével egyre sekélyebb. A „csobogó”-nál vékonyra szűkül, ahol bár sok az akadó, az oxigénben dús víz miatt jó zsákmánnyal kecsegtet. Jó pontyok járnak a nádszélben, pontosan etethető remek hely.

Mivel a tavat több komoly kár is súlytotta a közelmúltban (1999-ben leengedték, és a halak jó részét lelopták, 2008 nyarán pedig mérgezés súlytotta a vizet) kapitális halakra ezen a vízen nem számíthatunk. A halállományát jelenleg nagymértékű és sűrű telepítésekkel próbálják helyreállítani, így remény szerint jó ponty, süllő és keszegállománnyal bír majd.

Ami engem a tóban megragadott, az a festői környezet. A Mecsek lankái körülveszik a tavat és a horgász, amint lepakolt, mintha egy más, eddig érintetlen vidékre ért volna. Háta mögött erdő, előtte a víz. Saját tapasztalataim alapján az időjárás szélsőségeitől is némileg védett, volt éjszaka hogy körülöttünk folyton dörgött az ég, de a völgyet nem érte el az eső. Komoly szél sem lepett meg még a parton, domborzatilag jól védett.

Bevallom a tó számomra az éjszakai pecák helyszíne elsősorban, bár nappal is sokat voltam kint. A táj vadregényessége, érdekes, izgalmas hangulattal telik meg éjszaka. Nincs is szebb látvány annál, amikor az úszó világító vége eltűnik a víz alatt, vagy a világító kapásjelző őrült táncba kezd, mialatt „valaki „ kikívánkozik a vízből.

A tóba nyáron afrikai harcsát telepítenek, érdemes ezekért a sportos ragadozókért is kilátogatni, aki még nem találkozott bajszos barátaink „néger” rokonával, kellemes meglepetésben lesz része, ha horgára akad egy komolyabb példány.
A tavon csónakbérlési lehetőség van a halőrháznál. Csónakkal a tó túloldalán a bokrok alatti akadókat érdemes meghorgászni, valamint a mélyebb részeket.

            Összességében a tavat mindenkinek ajánlom, aki szeret csodás környezetben eltölteni egy napot, vagy éjjelt horgászat közben, szereti a festőien szép tájakat.

 
Stoki

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfogta.blog.hu/api/trackback/id/tr851051452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása