Sokat gondolkodtam hogy mit fogok írni egy ilyen nap után. Eszembe jutott, hogy a blog címét megváltoztatom "mit nem fogtá' Tibi"-re, Vagy "Béna horgászok blogjára", de közben mióta lecsillapodtam a körülményeken, rá kell jöjjek, hogy annak ellenére, hogy nemes halat nem fogtunk nagyon is szép, és eseménydús napon vagyunk túl.

Azt már az elején konstatáltuk, hogy a természeti környezet csodálatos. Nem tudok betelni a látvánnyal. Mondhatnám, hogy már csak ezért érdemes volt kijönni, de az úgy hangzana, mintha mentegetőznénk az eredmények miatt. Mindamellett, hogy persze nagyon szerettünk volna pár pontyot, vagy a sokat emlegetett 3-4 kilós dévérek közül egyet kiterelgetni a partra, rá kell jöjjek, hogy a horgászat számomra nem csak a halfogásról szól. Hangozhat ez most mentegetőzésnek is, hogy mondja ezt az aki nem eredményes, de ez nincs így. Szerencsére sok szép fogást tudhatok a hátam mögött, hogy visszanyúlva ezekhez önbizalmat meríthessek belőle, és mondhassam, vannak ilyen napok is. Sajnos amennyire a tavalyi tavasz elkényeztetett bennünket, az idei annyira mostohán bánik velünk. Sajnos az időjárás is minden alkalommal megtréfált bennünket, hol esővel, hol viharos széllel, hol ezek keverékével. Persze mi kitartunk, és ilyen körülmények közt is kimegyünk, mert ki kell menni. Mert a peca nem csak a halról szól...

Szól egyrészt a felkészülési időszakról, ami számomra az egyik legkellemesebb elfoglaltság. Mondhatjuk, hogy egész héten kitölti az üres gondolataimat, amíg azon agyalok, mit vigyünk, hova menjünk, hova üljünk. És persze nem lehet eleget olvasni a témában. Bújom a fórumokat, horgászoldalakat, hátha elcsípek valami tuti infót.

Szól másrészt a társaságról is. A rohanó hétköznapokban sajnos kevés időnk van barátokkal leülni. A peca az a nap, amikor nem sürget senki és semmi. Amikor megtárgyalhatjuk a hét történéseit. És közben persze fogjuk a halat is. Már amikor...

Szól ez a természetről is. Számomra gyermekkorom óta központi szerepet játszik a természet. Azóta földrajz tanárként szakmámmá is vált, de mindig érdeklődve szemléltem természeti környezetemet. Számomra megnyugvás egy szép csendes helyen leülni, és sokszor csak csendben figyelni a természet csodáit, legyen az egy bogár, egy szép levél, vagy egy pontytúrás. A horgászat amúgy is alkalmas az iylen gondolatok ébresztésére, hiszen ha nem fejted meg a halak "működését" kisebb esélyel indulsz ellenük, vagy inkább értük. Lenne kedvem most írni ide pár szót, hogy vigyázzunk is rá, de nem terelem el a témát, amúgy is megér egy misét a téma. Szóval a peca számomra a természetben létet is jelenti, rossz lenne nélküle.

Azért is kell, mert ki kell szakadni a mindennapokból. Kell valami egészen mást csinálni, és a peca ilyen. Amikor nem számít, hogy milyen mobilja, processzora, ruhája, kocsija és aranyórája van. Amikor az számít ismeri e a halakat, tudja e mivel csalja őket lépre. Amikor az ember átlényegül és a természet részévé válik.

És a végén persze számít a virtus, az eredmény, a fogás, és annak dicsősége. A jó halat mindenki megsüvegeli, és a sokat is. Amikor felszökik az adrenalin, mert érzed a halat a zsinór másik végén. Amikor már csak az ügyességeden múlik, hogy te nyersz, vagy a hal. Harc. Vadászösztön. Kell ez egy férfinak.

Ma már nem vagyok csalódott. Tegnap még az voltam. De most hogy felvillannak bennem a tegnapi nap képei, csupa szépséget látok. Lásuk mi is történt tegnap...

Hajnali kelés 4:45 Acó csörget, készülődjek. Szedem a ruhám, a cuccom, és már várom a hívását, hogy indulhassak, mert elhagyta az utcájukat. Közben türelmetlen vagyok, kétszer hívom, hol van már. Kimegyek elé, és már hallom a "kispók" (kis polski) hangját az utca végében. Gyors pakolás a tetőcsomagtartóra, a botok ugye hosszabbak, mint a beltér. Irány Kovácsszánája. Útközben gyors tankolás helyett lassú. A tanksapka rászorult. Mikor megyünk már. 15 perces harc után a benzinkutas segítségével leerőltettük. Benzin bele. Hasítjuk az aszfaltot. Áthajtunk a Mecseken, Abaligeten, erős jobbos, majd megint. Már látjuk a gátat, áthajtunk rajta, és akkor...

-Tibikém, ez még mindíg gyönyörű.

És igen. A látvány lélegzetelállító. A szűk völgyben alig látunk valamit, a ködtől, ami a tóról száll fel. Megállunk és csak nézünk, és hallgatunk. Jegyet váltunk aztán  elolvassuk mit pakoltak a tóba. Nem tudom pontosan felidézni, de mindenből 5-6 tonnát. (Amúr nincs benne). Mosolyogva elindulunk az előre megbeszélt helyre.

-Na Tibikém most megfogjuk a jelölt halakat.

Mert hogy a nagyhalak sorszámozva vannak. Aki bemutat egyet, az napijegyet és 1000Ft vásárlást nyer. A ponty súlykorlátja 6 kg-ra lett lecsökkentve. Helyesen bólogatunk, csak azt sajnáljuk, hogy a nagy dévérek nincsenek védelem alatt. Nehezen gondolok bele, hogy Józsi bácsi tányérján végzik. Igaz még senki sem látott egyet se. No nembaj. Majd mi. A horgászhelyünkön megbeszéljük ki hova. Keverés, szerelés, dobás. Várakozás.

Az első kapások hamar megjönnek. Mondhatom, hogy folyamatosan fogjuk a halat. Nagyrészt a kárászt. Fogunk belőle negatív és pozitív rekordot is.

-Bezzeg ha harcsázni akarnánk nem fognánk ilyen kis kárászt Tibi...

Az ellentétes információk mindegyikét megfogadva élővel, és mindenféle kukoricákkal is próbálkozunk. Lebegtetéssel és nélküle is. Az eredmény ugyanaz. Mindenre a kárász. Élőre több, szemesre kevesebb.

-Sebaj Tibikém, megjön az.

Meg is jött, csak nem az amire számítottunk. Egy gyors helyváltoztatást eszközöltünk kettő körül, mert úgy éreztük, az előző helyünkből minden lehetőséget kiaknáztunk. Hátrébb lesz a ponty. Leszórtuk a cejgot, futottunk egy kört hátra mit fogtak, de ott sem volt sokkal több. Egy kettes ponty az egyik srácnál azt annyi. Nem baj majd mi. És akkor megjött. Először csak szél, aztán zápor. Aztán már dörgött is. Zivatar. Jégeső.

-Maradjunk Tibi?

-Maradjunk, kemények vagyunk.

Esőruházat fel. Ázunk és várjuk a kapást. Persze a dobásokkal csínján a villámos időben. De maradunk. A hal azonban teljesen leállt. Acó fog még 2 kisujjnyi bodrit. Elindulunk hazafele. Erőltetett menet a halőrházig. Elszámolok a fogásal. 3kg kárász. Ránézésra kicsit több, de nem mérjük. Volt közte csaknem kilós is. Cejg a kispókra. irány haza. Az úton vastagon áll az égből leesett jég.

-Jaj Tibikém, dejó, hogy eljöttünk. Ha ez a parton kap minket.

Azért bennünk van az érzés feladtuk. És hogy feladtuk-e? Az aznapi pecát igen. Addig maradtunk amíg jólesett. Kicsit tovább. A dícséret persze otthon megjön.

-Ennyi halat fogtatok? Nem semmi...- csodálkoznak, pedig ha tudnák, hogy a fele ott maradt. Kicsit mégis hősök lettünk. A pörköltet már jóízűen esszük. Az alsógatyánk majdnem megszáradt már. Kicsit még zsörtölődünk, hogy miért pont ma. Pedig hogy örülünk majd nyáron egy kis szélnek, vagy esőnek. Mert ugye, mindíg az hiányzik nagyon, ami nincs, télen nap, nyáron eső, tegnap ponty, ma meg a peca...

Stoki

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.