Teliholdas menyhalas!

2011.12.12. 16:52

 
December 10-e. 110 évvel ezelőtt ezen a napon adták át az első Nobel-díjat Stockholmban, méghozzá egy megosztott béke Nobel-díj formájában. Hát, amikor délután három óra körül megérkeztem az öreg folyó partjára, mindenben reménykedtem, csak abban nem, hogy a szerelékeim béke Nobel-díjasként fognak nyugodni érintetlenül az áramlatban, az elkövetkezendő órákban.
 
 
 
Ugyanis azt a halfajt vettem célba, amelyhez sokaknak egész életükben nincs szerencséjük. Vagy azért nincs, mert hidegebb időben - teljesen logikusan - a szoba melegét választják, vagy lakóhelyük közelben nincs olyan vízterület, amelyben megtalálhatnák őket, vagy, mert egyszerűen nem próbálkoznak a horgászatukkal. És bizony a menyhal, ez a különleges, és érdekesen szép halfajta a hideg beköszöntével aktivizálódik, és a mostani didergősebb hónapokban, kora tavaszig fogható. Ezután ahogy megjelent, úgy tűnik el a folyók mélyén. Tartózkodási helyét tekintve tulajdonképpen bárhol előfordul, a kövezésektől az akadós területeken át a homokpadokig. Éppen ezért, csupán a vak szerencse kérdése, hogy rájuk bukkanunk-e, vagy nem. Ha igen, többet is foghatunk, ha nem, akkor viszont nagyon könnyen betli lehet a hidegben eltöltött órák „eredménye”.
 
A folyóhoz közeledve izgalommal tele taposom az ártéri erdő ösvényét. A talaj és az aljnövényzet nedves, a Duna kocsival nem közelíthető meg, ezért több száz méteres sétát kell tennem a vízpartig. Sebaj, a hűvösben jól is esik egy kis mozgás. Két darab teleszkópos botot hoztam magammal, és egy pergető pálcát. (Mint később kiderült, utóbbit most feleslegesen.) A táskában kishal darabok, világító patron, ólmok és horgok. Ezen kívül más nem is kell. A több horog és az ólmok viszont mindenképpen, mert a köves fenék-közeli horgászat velejárója sajnos a sokszori elakadás, és beszakadás. Meleg ruha pedig erősen javasolt, főleg, ha hűvös szelet hoz az este. Mindkét szerelék horgát kicsi haldarabbal csalizom, majd bevetem. Lassan közeledik a Napnyugta. Örülök hogy itt ülhetek, az időjárás kellemes, az alkonyi szél teljesen elállt, és lassan előbukkan a mára ígért telihold.
 
Már szinte teljesen sötét van, amikor megkapom az első kapást! Határozottan rándul meg a jobbos botom spicce, majd folytatja a mozgást! Azonnal felpattanok, majd bevágok. Ül a horog, érzem is a súlyt, ami nem is tűnik rossznak. 3 - 4 másodperc után azonban hirtelen megkönnyebbül a szerelék. Elment. A 20-as körüli zsinór szakadt el; vagy fogaktól, vagy kőtől, vagy kagylótól, vagy magától. Kis idő eltelik, majd szinte ugyanez megismétlődik. Azonban, most a bevágástól a kövek közé szorult ólom miatt kell bent hagynom a teljes végszereléket. Ez van, ha az ember finomabb mono-val nehéz terepen horgászik. Viszont a menyusokhoz bőven elég a 0,20-0,25-ös körüli damil. Visszadobok, majd tovább várok. Épp egy uszály erős hullámai törnek meg a köveken, amikor a bal oldali bot spicce erőteljesen megrázódik. Majd újra, és újra. A bevágás után nem sokkal megpillantom az első jelentkezőt, az első menyhalat a horgon! Örömömben csinálok néhány képet, majd gyorsan visszadobok. Nem telik el fél óra, és a másik bot spicce bólintgat a víz felé. Már fáraszthatom is a következő munyust! Ahogy teljesen besötétedett, megindultak a kapások.
 
Éppen telefonon érdeklődik egy pécsi Tibi, hogy mi a helyzet, amikor megjön a harmadik kapás. Mire sebtében lerakom a telefont, már késő. Ez nem lett meg. Újratöltés a halszelettel, és irány vissza a sokméteres mélységbe! Este hét óráig mindkét boton jelentkezik még 1-1 menyhal, majd hirtelen elmúlnak a kapások. Mivel kilenc óráig terveztem a túrát, maradok még egy darabig. A termo ruha tökéletesen melegít, gyönyörű telihold van, és a szélnek híre-hamva nincs. Csodálatos estét kaptam ajándékba a Dunától. Amikor előbújik a felhők mögül a Hold, teljes világosságban élvezhetem a horgászatot. Most nagyon jó érzés itt lenni. A merengésből a valóságba, este nyolc óra körül az aznapi utolsó menyus kapása ugraszt vissza.
 
Átlagméret, kiemelem, majd felteszem a szájbilincsre a többi mellé. Öt darab kifogott menyhal, plusz három kapás az eredmény, öt óra horgászat alatt. Nagyon elégedett, és jókedvű vagyok. Nem szabad elfelejtenem, hogy vadvízen vagyunk. Olyan helyen, ami semmilyen telepített tóhoz nem hasonlítható, és ahol sajnos többször üres kézzel távozunk, míg el tudunk csípni valamit. Mégis sokkal jobban szeretem, és közelebb áll hozzám ő, mint bármelyik horgásztó.
 
 
Nyolc óra negyvenöt perckor összepakolok, és elindulok hazafelé.        
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A másnapi ebédhez hasonlóan finomat régen ettem már. A menyhalakat pucolás után besóztuk, lisztben megforgattuk, majd házi zsírban arany-barnára sütöttük. A bőre így éppen csak ropogós lett, a belseje pedig könnyen omlós hófehér halhús. A többiek rizzsel, krumplival fogyasztották, én viszont pirospaprikával enyhén meghintettem a halszeleteket, és friss, puha fehér kenyérrel kísértem. Amilyen egyszerűen készítettük el, olyan fenséges volt az íze.           
 
 
 
Másnap délután ismét ki kellett látogatnom a folyóra. A parthoz érve idősebb, tapasztaltnak tűnő pergető horgászt pillantottam meg. Éppen kérdeztem volna, hogy akad-e valami, de látom, a kövek marasztalni akarják a gumihalát. Szimpatikusan intett, mire jó kedélyűen szóba elegyedtünk. Néhány mondat után azonban a szomorú, de igaz valóságra terelődött a téma: a kapástalanságról, a helyszín halainak elrablásáról, a szabálytalan eszközök használatáról, és a helyi rapsicok viselkedéséről panaszkodott ő is. Mint megtudtam, a sporttárs nem olyan régen személyesen is látta, ahogy csónakból, a vizet áramozva dolgoztak a „jómunkás emberek”, pont itt. Bár szebb dolgokról beszélgethetnénk... Pedig az említett úr örömmel mesélte, hogy már évtizedek óta perget, és valamikor erre felé fogta legnagyobb, 10 kiló feletti süllőjét is. Szép volt, jó volt, volt. Ezzel a mondattal pedig a második napi menyhalazást is jellemezhetném. Ugyanis be kell vallanom, hogy mint Budán, itt sem volt kétszer kutyavásár. A két boton 1-1 géb rángatta a csalit Napnyugta körül. Ekkor már eszembe jutott a nem sok jót sejtető régi dunai mondás ("ha gébet fogsz, hagyd abba a horgászatot"). Csendesen is telt az este. Hat óra tájban jött két menyhal-kapás. Az egyik meglett, a másik nem. Ennyi történt összesen a 11-ei horgászat alatt.
 
Pergetőként viszonylag ritkán ülök le fenekező botjaim mellé, de a menyhalazás nagyon a szívemhez nőtt. Sokszor horgászok egyedül, hiszen úgy gondolom, a műcsalis horgászat alapvetően ilyen műfaj. És ez engem nem is zavar, sőt. Azonban el tudom képzelni, hogy a hidegben forralt bor, és egy-egy „kolléga” társaságában várjuk valahol, hogy rezdüljön meg a botspicc, és vele együtt bólogasson a világítópatron a mélység felé. Sokáig fogom őrizni december 10-e emlékét is, és valamiért úgy gondolom, elsősorban nem a Nobel-díj évfordulója miatt!        

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfogta.blog.hu/api/trackback/id/tr33458210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feregabo 2011.12.16. 23:41:16

Szia!
Kellemes élmény lehetett.
Két kérdésem van:
Ha kapás van rögtön be kéne vágni, vagy inkább nyeletni?
Azóta, hogy a menyhal is méretkorlátozással védett (20cm), nem 3db a napi megengedett?
Üdv.

MárK 2011.12.17. 09:06:24

Szia!
Igen, nagy élmény volt!
A kapásnál nem igazán kell várni. Az első spiccjelzésre én még nem vágok be, a harmadikra viszont már igen. De úgyis látod majd, ha határozott a kapás, hogy nincs mire várni. (És így is sokszor mélyen akad a horog)
Igen, a menyhal 2009 november 18. óta 20 centis méretkorlátozással védett, azonban darabkorlátozással nem. Ez azt jelenti, hogy az országosan meghatározott 10 kg-os egyéb kategóriába sorolható.
Üdv! Márk

feregabo 2011.12.19. 10:24:34

@MárK: Köszi!
Én összesen ha 2x menyhalaztam, egyik esetben 2 kapásom volt mindkettő lemaradt. Másik alkalommal no kapás. A furcsa az volt, hogy mikor fagyoskodva álltam kissé odébb a botoktól, valami iszonyatosan rázta a bot spiccét, odaléptem, bevágtam, nem lett meg. Nem hittem benne, de valamivel később még egy rázás. Ezt hagytam nyeletni. A rázás megállt, újra indult, majd még egyszer ugyan ez. Na így a harmadik hosszabb botspiccrázkódás után már bevágtam, de se hal, se csali, csak az üres horog. Üdv: Gábor

MárK 2011.12.19. 18:17:50

@feregabo: Érdekes. Ami nagyon rázta a spiccet, az szerintem menyhal volt. Általában nagyon szép, egyértelmű, és erőszakos a kapásuk. Egyébként a gébek is szórakozhattak a csaliddal. Azok is rázzák a spiccet, de nem olyan egyértelműen, mint a menyus. Nekem is akadt 2 géb múltkor (sajnos...).