„Vadriasztós” éjszakai

2011.05.16. 18:42

Még mielőtt bármiféle modern éjjeli riasztó eszközre gondolnátok – ahogyan azt először én is tettem, mikor meghallottam a két kolléga beszélgetését – csalódást kell, hogy okozzak, nem ilyesmiről van szó. A szombati éjszaka után ugyanis kiderült, az emberes horkolásnál nincs hatásosabb vadriasztó, egyben horgásztárs ébren tartó módszer sem! És erről Sanyi barátunk rendületlenül gondoskodott, akivel korábban csak futólag találkoztam. Ellenben hallottunk már egymásról egyet, s mást, így nem titkolom, vártam már egy közös horgászatot.

Az „ad-hoc” csapat harmadik tagja Balázs volt, aki hozzám hasonlóan a harcsákat, és süllőket próbálta horogra csalni. Sanyi pedig vérbeli bojlis horgász lévén egyik szerelékével a nagyobb testű békés halakat csalogatta, a másikat pedig szintén a szürkék becserkészésére vetette be. Még mielőtt belevágnék az éjszaka történéseibe, meg kell jegyeznem, hogy konkrét tervekkel készültünk a szombat estére. A kiszemelt tavon egy olyan horgászhelyre telepedtünk le, ahol mindhárman kényelmesen elférünk, a tűzrakásra pedig van lehetőség. Ugyanis szalonnát, virslit, friss kenyeret, és minden egyéb finomságot hoztunk magunkkal, hogy a horgászat "összkomfortban" teljen. Még világosban kiérkeztünk, hogy idejében megfogjuk a csalihalakat. Ez inkább kevesebb, mint több sikerrel történt, így gyors elhatározással helyi sporttársunk háza felé vettük az irányt, hogy a biztonságképp félretett kárászokkal még időben visszaérjünk a partra. Így is történt, azzal a nem elhanyagolható részlettel kiegészítve, hogy a kárászok mellé a szatyorba, egy üveg hat éve érlelődő Napóleon konyak is került!

Napnyugta után nem sokkal már mindannyian a bevetett készségeket figyeltük. Az idő múlt, a konyak és a kísérő sörök fogytak, és nemsokára megjött az első kapás is. Balázs süllőző úszóját a nádfaltól pár méterre eltüntette valami. Hamar kiderült, közel kilós süllő a tettes. Természetesen koccintás következett, a fiatal tüskés hátú egészségére. A halfogás után pár órával fenséges vacsorát fogyasztottunk el. Hiába, a szabad ég alatt, tűzön készült falatok ízével semmilyen étel sem vetekedhet. A tábortűzre való fát viszont hiába pótoltuk folyamatosa, a rossz minőségű ágak felhasználásával még azért a kevés parázsért is órákat szenvedtünk.

Este tíz óra körül nekem is kapásom jelentkezett a fenekező süllőző szereléken, élő küszre. Rövid nyeletés után fél kiló alatti süllőkölyök feküdt előttem a párás fűben. Szerencsére a szájszegletébe akadt a horog, így gyorsan visszanyerte szabadságát. Kis idő elteltével újra megmozgatta valaki a fenekező horgomat, amit ezúttal halszelettel vetettem be. A bevágás után mindjárt éreztem, kicsit jobb hal lesz, mint előző társa volt. Egy-két kirohanás után Kiló feletti tüskéshátút emelhettem partra. A halak ezután jó időre „nyugovóra tértek”, s a jelentősebb mennyiségű rövidital, és jó pár doboz sör után a mi fejünkben is megfordult, hogy ez nem egy rossz ötlet. A pihenés vágyával kucorodtunk mindhárman alvó helyzetbe, de ez elsőre csak egyikőnknek sikerült... Természetesen Sándornak. Hosszú vívódás után mégis győzött a monoton horkolás felett fáradtságunk, s a magunkhoz vett altatóital mennyiség. Mindhárman elaludtunk.

 

 

 

 

 

 

 

Sanyi a sátorban...                                   ...és Balázs tőle jó messze. 

Hajnali 3 óra 14 perckor az egyik elektromos kapásjelző hangos csipogása szakította meg az idilli csendet. Mindhárman azonnal felpattantunk, és a piros-zöld villogás felé ugrottunk fekvő helyzetből, a másodperc töredéke alatt. Mivel Sanyi pontyozó botja, és az én harcsázó felszerelésem egymás mellett helyezkedtek el, először úgy gondoltuk valami szebb aranytestű ragadta el a fűzött kukoricát. Amikor viszont megláttam, hogy a korábban lesúlyozott jelzőkarikám feszül a harcsázó botom spiccéhez, és az én elektromos jelzőm muzsikál, az adrenalinom az egekbe ugrott. Azonnal, határozott mozdulattal vágtam be a kapásra. Éreztem, hogy valaki visszarúg a másik oldalon, de eleinte úgy gondoltam, csak 1-2 kilós példánnyal van dolgom. Ahogyan viszont a part felé közelített a szerelék, és rajta a hal, határozott csapkodásba, és oldalgásba ütközött a pumpáló mozdulatsor. Aztán megpillantottuk a harcsát, és egyértelmű lett, hogy az 1-2 kilót azért „valamelyest” meghaladja az éjjeli rabló mérete. Balázs közreműködésével rövid fárasztás után szákba került a harcsa. A parti mérlegelésnél kiderült, hogy a szép ragadozó 7 kiló 25 dekás volt, én pedig nagyon boldog. Mivel a sötétben nem tudtunk elfogadható képet készíteni a halról, megbeszéltük, hogy reggelre halasztjuk a fotózkodást. Erős szájbilincset bújtattam át a gyönyörű állat kopoltyúja alatt, majd a parthoz rögzítettem. Egy dolog azért mégsem hagyott nyugodni. A keményfémből készült szájbilincs forgókapcsa már nem volt olyan erős, mint a szára, ezért kacérkodtam a gondolattal, hogy még egy zsinórral rögzítem harcsámat a biztonság kedvéért. Persze a többiek ezt feleslegesnek tartották, mert hogy „szépen lefekszik az mindjárt a part alá, nem lesz gond”. Ennek ellenére mégis átfűztem egy vékonyabb pányvát a száján. Mint utólag kiderült, jól tettem. Valamennyi idő elteltével a harcsát felnézni indultunk Balázzsal, amikor aggodalmasan pillantottam a vízre. Az egyik kötél egyik irányba, a másik pedig vele teljesen ellentétes irányba mutatott... Először megfogtam az eredeti zsinórt, amin súly nem, csak egy kinyílt szájbilincs tátongott. A másik irányban álló pórázt már kétségbeesetten vettem kézbe, de szerencsére visszarúgott a végén a jelentős súly. - Huhh, de nagy mázlim volt! - gondoltam. Miután kibeszéltük a történteket, visszatértünk pihenni. Sanyi természetesen már rég „húzta a nótáját”, szakadatlanul, egészen reggelig. A hajnal közeledtével sikerült fognom még 2 süllőt, mindkettő épphogy kiló alatt lehetett. Az egyik közülük sajnos mélyre nyelte a horgot, így a szájánál kellett elvágnom a vékony monofilt, esélyt adva neki a túlélésre. Szerencsére gyorsan elinalt miután visszahelyeztem a vízbe, így bizakodom, túlélte a történteket.

Balázs éjjel még pergetett kicsit, eredménye viszont nem volt. Szintén átszerelt fenekező süllőzőre. Reggel egy kapása jelentkezett, persze pont akkor, amikor többórás szenvedés után végre el tudott aludni. Csuka lehetett, de lemaradt.

Én persze az éjjeli kalandok után éberen vártam a reggelt. A horgászat befejeztével sajnos megérkezett az eső is, így készítettünk néhány képet a harcsáról, összepakoltunk, majd 8 óra körül hazafelé vettük az irányt. A búcsúzás után elégedetten, és tele örömmel robogtam Pécs irányába. Természetesen az úton végig négy dolog kavargott a fejemben: Harcsa, süllő, tábortűz, és az éjszaka hangjai...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfogta.blog.hu/api/trackback/id/tr252908914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aco 2011.05.22. 17:13:04

Gratulálok Tibikém! Szép darab a szürke barátunk. Melyik tavon voltatok?

MárK 2011.05.30. 10:48:16

köszi :))) Priviben. Sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy ezentúl nem reklámozom a fenti tavat.