Hol vanna a snecik?

2010.06.06. 12:15

Érdekes éjjelt tudhatok a hátam mögött. Az óriási esőzések után tegnap, kis kihagyás után kimentem újra Kökénybe. Délután ötre már lent voltam a parton, picker a fűzfa elé csonti pufival. Kárász a cél, csalihalnak. Nem jön. Semennyire. Kapás sincs. Beüzemelem a spiccbotot, de sneci sincs a környéken. Néma, és tükörsima a víz. Az előző hetek viharainak nyomát magán vilesi a tó.

Eléggé visszahűlt a víz hőmérséklete, a halak is csak a mélyebb részeken mozognak, amiről egy-két távoli, halk csobbanás bizonyít. A tó meredekebb partoldala, a víz mindkét oldalán le van zárva horgászat elől, a partomlás és fadőlés veszélye miatt. Gázs, és Emil barátaim jöttek le egy kis időre társként, napnyugtáig. Mikor vérge kapok egy nyomorult kapást spiccre, Gázs azt mondja: "Én majd megfogom." Én meg mondom: "Gyere." Kb. a negyedik kapást rontja el, amikor átveszem a botot. Szó, mi szó, fura kapások, ideges, erőszakos rángatás a két szem csontira. Én is mellé emelek néhánynak. Persze kapom is a nyakamba a többiektől, hogy én látszik, jobban csinálom mint spori társam. Na, végre eltűnik az úszó, bevág, megvan! Sügér! És a kicsi fajtája. 6-8 cetis ha lehet. Na, de végre van egy hal. Korty a sörbe, spiccbot újra vissza, majd újra ki egy kis sügérrel. Ezze egyidőben szép kapás a pickeren. Már megörülök a kárásznak, vagy dévérnek, de bevágok, és furcsa ellenállás. Ez is sügér. 10 deka körüli. Két sütyi egymás mellett a parton. Ritka kép.

Hát, ennyi lesz a csali. Emil barátom, az öreg horgász is próbált segíteni csalihal-ügyben, eredménytelenül. Ahogy kezdett leszállni az est, előkészítettem a botokat. Mindkettőt süllőző szerelékkel. Egyiken majd élő halat, másikon szeletet kínálok majd fel. Az élőhalas megy a fűzfa elé, a másik ellenkező irányba. Talán fél óra sem telik el, és kapom a kapást az élőhalra. Tipikus időszakban: Már lement a Nap, a sötéttől néhány perc választ el. A kapás gyönyörű, süllős, határozott, dinamikus húzásokkal. A kb. negyedik emelésbe beleszólok én is. Meg van, érzem az ellenállást. A szerelék jól közvetíti a tipikus fejrázásokat. Szépséges, kilósforma süllőt pillantok meg. Szerintem egyik legszebb halunk a süllő.

Bár kitartottam hajnalig, ő jelentette az éj egyetlen kapását, így vendégét is. A sötétben nemakartam pakolni, meg persze vártam a késő éjszakai, vagy kora hajnali kapásokat, nem jöttek. Annak ellenére, hogy a kis sügerek remekül állták a horgot, jónak ítélt helyeken. Egy-egy rablást leszámítva, nagyon csöndes volt az este. Érdekes, hogy a süllőmnek teljesen a szája szélébe akadt a horog, a nyeletés ellenére. Később láttam, hogy szegénynek a torkán akadt valakinek a horga, aki sokáig nyelette, elzárva a falat útját. El is pusztult szegény rövidesen, annak ellenére, hogy kíméletesen szájbilincsre tettem. Így nincs bennemrossz érzés amiért hazavittem, hiszen jó szolgálatot téve, petrezselymes krumpli mellett, kiránva szolgáltatja majd a mai ebédet.

 

 

 

 

 

 

Éjszaki hangulat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfogta.blog.hu/api/trackback/id/tr472060216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TSK 2010.06.06. 13:19:39

Jóvan tibikém jóvan! ügyes vagy! Jövő héten szénáján nem marad hal a tóbáan :D megfogjuk az év halait...

MárK 2010.06.06. 20:25:08

:D A próféta szóljon belőled. De nekem az is elég lesz, ha beülünk a szélfogó sátorba sörözni, és a csalik jó helyen lavíroznak. :D A többi nem rajtunk fog múlni.