Szeles Szőke

2010.04.04. 11:45

stokingz: 20100320005

Sokáig húzódott az első Tibipeca, már majdnem kimentünk, amikor újra leesett a hó. A szokásos görcsönyi helyszín is megváltozott, így sajnos nem mondható hagyományosnak a késői évkezdés. Jómagam meg kell fontoljam, mikor indulok meg a fővárosból, hiszen az utazással megsokszorozódtak a költségeim, így igyekszem olyan napon lejutni a Tibikhez pecázni, hogy az kellemes legyen, és minden tökéletesen működhessen. Ez ugye később tönkretehető, ha például, mint előző cikkemben meséltem, öbbet iszunk a kelleténél, de más tényezők is belerondíthatnak az eltervezett hibátlan horgászélménybe.

Az időjárásjelentés ragyogó napsütést és enye szelet ígért. ökéletes, megyünk. Kivettem a pénteket, hogy legyen idő felkészülni, és hogy korán indulhassunk. 4 körül összeszedtem a csipetcsapatot, Szandra, Peti és Balázs, és robogtunk Pécs felé. Vacsi után korai lefekvés, majd szombat reggel fél ötkor felkeltünk, és elindultunk Görcsöny felé. Ott találkoztunk Márkóval és Mikivel. A tó felé vezető földút előtt zárt sorompó. A halőrt gyorsan felhívtuk, fél hétre jön ki. Nincs az az isten, hogy mi megvárjuk, viszket a tenyerünk. Irány darány, azaz a legközelebbi horgásztó: Szőke. Már régóta nézegettük a tavat, de magam még nem pecálam rajta, így nem voltam boldogtalan, hogy váltunk, nézzük, mit tudunk belőle kirángatni. Sajnos a késleketdésünknek ára volt, a telepítés hírére kiáramlott éhes horgásztömeg és vad nyugdíjas kommandó a helyek nagy részét már befoglalta, így hosszú séta után, de szerencsésen találtunk egy hoszabb szakaszt, ahol négyen elfértünk. Mert Peti nem horgászik, ő egyelőre műkedvelő, de úgy néz ki sikerült megfertőzni, már birtokosa, egy horgászfelszerelésnek, legközelebb már ő is lógat, majd az is megérdemel egy külön cikksorozatot :D

stokingz: 20100320002

Szerelés, bedobás, várakozás. Az első fickó nálam jelentkezett. Kis Károly Szőkei lakos. Nem baj, ilyenkor a kárász is örömmel fogadott vendég. Aztán Miki fog egy Kárászmatuzsálemet, később mért súlya 1,8 kiló volt, ekkorát még nem láttam, jópár gyengébb ponty pirulva szégyellte volna el magát a láttán. Aztán elindul a szél. Először gyengébben, aztán már erősebben. A végére már nagyon zavaró lett, bár azért jött a hal, Először egy kisebb pontyot fogtam, aztán Miki egy négyest, majd Márkó egy enyémhez hasonló kettes félét. Sajnos Bazsi majdnem betlizett, de a végén egy öngyilkosjelölt 10 dekás karcsi felkapaszkodott a horgára és az mellúszójába akadva megvolt a becsüle hal. Az élmény a fontos nem az eredmény. Mondjuk, amikor így járunk mi is, de persze nem gondoljuk komolyan, még jó hogy halat akarunk fogni. Dehstokingz: 20100320003át van ez így.

Mivel a halászlére való hamar meglett, így mi nem is erőltettük tovább, Márkót és Mikit hátrahagyva 3 körül hazaindultunk, hogy a halpucolást még aznap elintézhessük. Később még mindketten fogtak egy-egy pontyot. Bár azt senki se látta :D

Kitettük Balázst, és elindultunk hogy feldolgozzuk a halat. Mivel csak kárász és ponty volt, így a halászlé mellett sült kárászt gondoltunk a vasárnapi menübe. A pontyom mellé a nagy kárászt is szeletnek szántuk. A friss kárászokat fogjuk sütni, a hűtőben pedig van még pár darab az alaplébe. Pucolás, bontás. Jó sok ikrás volt, és tej is akadt. Semmi sem volt híján egy jó hallé elkészítéséhez, tán csak a többféle hal, de így is jó lesz. A főzést vasárnapra hagytuk. Este söröztünk egyet Zozsival és Olivérrel, aludtunk egy jót, majd másnap nekiálltunk a főzésnek.

De hogy is főzzük mi a hallét? Mire Kiértünk, Lali már pirította a hagymát. Gyorsan felvágtam a kárászt az alapléhez, és elkezdtük főzni. Én úgy szeretem, ha sűrű az alja, így 2 kg kárász belement az alaplébe. Jó hosszan majdnem 3 órát főztük, hogy minden hús leváljon a csontról, ilyenkor még csak só került bele, az ízesítés későbbre való. Közben persze, hogy az ízlelőbimbóink az ízesítésre kellően felkészüljenek, bőségesen fertőtlenítettünk borral. Kicsit átturmixoltuk a kész alaplét, és átpasszírotuk, hogy a szálka nagy részét ki tudjuk zárni a rendszerből. (Később megtudtuk sikerrel) A kész alaplét felforraltuk, és elkezdődött a kényes ízesítés. Pontos arányokat sosem tudok, főleg, hogy hárman ízleltük (Peti, Lali, Én). Beletettük a szeletet és az ikrát, valamint a tejet, és folyamatosan kóstolva elértünk egy valamira való ízhatást, de valami hiányzott. Ekkor került bele a csípős paprika, amitől minden íz a helyére került. Hagytuk még egyet rottyanni, amíg leégett a fa, aztán hagytuk a parázson, maradjon meleg. Közben a kárászt már beirdaltam, besóztam és paprikás lisztbe forgattam (örök klasszikus) és ropogósra sütöttem. A kertben terítettnk, és bár fújt kicsit a szél, jó volt végre kint a napsütésben enni. Petit a halas főzéssel sikerült végleg megfertőzni, és már el is kezdte tervezgetni, mikor vizsgázik, és gyarapítja a horgászok táborát.

Sajnos a teljes Tibi csapat Acó híján nem jött össze, bár vendégjátékosokkal kibővülve így sem volt rossz, csak az a fránya szél ne zavart volna haza minket a partról. De szó se róla, hazautazás, peca, bográcsozás...soha rosszabb hétvégét.

 -S-

Szerző: TSK

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfogta.blog.hu/api/trackback/id/tr971893571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majki03 2010.04.06. 21:51:25

Sziasztok!
Jó lett az írás! Nem semmi, hogy 1,8 kilós volt az a kárász, nagyon szép:)
Amúgy az utolsó két pontyról is van kép:) Ha kell átküldöm!
Majki

TSK 2010.04.06. 22:21:27

Szeva!
Jöhetnek a képek, felteszem őket. HAli
-S-

TSK 2010.04.06. 22:21:56

JA stokingz@gmail.com ra
:D

MárK 2010.04.08. 09:57:30

Gázs, lehet jobb, ha nem küldöd át a képeket, mert azt hazudtam Stokinak hogy másfeles pontyot fogtam (tudod, az egyébként 5-ös helyett). Csak hogy ne érezze magát rosszul... :P:P

TSK 2010.04.15. 07:54:11

Már megvannak a képek , ötös? :D már hogy kiló ötös :D:D